A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum Zeneművészeti tagozata által meghirdetett
I. Vármegyei Tehetségkutató Énekversenyén II. helyezést ért el iskolánk 6.a osztályos tanulója, Rákos-Stercz Angelika. Felkészítője: Király Katalin.
Gratulálunk!
Bővebben
Február 10-én rendhagyó fizika órán vehettek részt iskolánk diákjai.
Az MVM támogatásával megvalósuló program címe „Gördülő Energia”, fő célja, hogy a látványos kísérletekkel, érdekes történetekkel megláttassa a diákokkal a fizika és a természettudományok szépségét.
Tóth Pál Ericsson-díjas matematika–fizika szakos középiskolai tanár, a Csodák Palotája egyik alapítója látogatott el iskolánkba.
Az interaktív előadás lényege a látvány és a közvetlenség, a kísérleteknek a tanulók nemcsak nézői, hanem aktív részesei, „segédei” is voltak. Láthattunk elektrosztatikus jelenséget, megismerhettük Tesla találmányát. Ám a leglátványosabb és a tanulók kedvenc kísérletei a folyékony nitrogénnel végzett kísérletek voltak.
Bővebben