KUTATÓK ÉJSZAKÁJA ÉS UTÓÉLETE

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA ÉS UTÓÉLETE
2017. szeptember 29-én, péntek délután maroknyi vácis csapat indult a hagyományos Kutatók éjszakája programjára. Az egyetemi terepszemle után kicsit leragadtunk az Öveges kísérletek előadójában, majd további helyszíneken aktivizálódtak a fiatalok: rejtvény, ügyességi feladatok, Távhős okos játékok, héliumos lufi tartalmának analízise. Ezután a KDG épületébe teleportáltunk, ahol megtekintettük a Cirkuszt a Csodák folyosóján, végül a laborban élhették ki a diákok kísérletezős énjüket. Fél 7-kor már ismét az egyetemen voltunk Medvelesen a mikroszkópban, majd a Játék a tűzzel kísérletek laborjába tértünk be. Lángot festettek a diákok, majd egy tenyérben ellobbanó anyaggal kísérleteztek. A sokadik mutatvány kicsit hangosra sikeredett, nagy ijedséggel és sérülésekkel párosulva. Senki nem így tervezte, de néhány diák és szülő az ügyeletre került, a többiek az utolsó programra, a nagyelőadóba ültek be biológiai kísérleteket nézni. Sok felnőtt és diák munkálkodott a trauma feldolgozásán, ennek egyik eseménye volt, hogy a Kutatók Éjszakáján történt sajnálatos baleset résztvevőit látták vendégül a Savaria Egyetemi Központban 2017. október 5.-én.
Dr. Németh István koordinációs rektorhelyettes és dr. Skribanek Anna főiskolai tanár a Savaria Biológiai Tanszék munkatársa várták a vendégeket és érdeklődtek a sérültek állapotáról. Örömmel tapasztalták, hogy mindenki jól van.
Köszöntőjükben elmondták, hogy nagyon fontosnak tartják a természettudományok szeretetét és művelését. Reményüket fejezték ki, hogy ez a szerencsétlen baleset nem vette el a tanulók tudásvágyát és kísérletező kedvüket! Az ELTE Savaria Egyetemi Központ nevében még egyszer elnézést kértek a balesetért és minden résztvevőnek egy kis ajándékcsomaggal kedveskedtek. Az ajándékcsomag része volt egy meghívó is a Savaria Biológia Tanszékre is, egy egyedi látogatásra.
A külön kísérleti órára 2017. október 18-án került sor: A puding próbája az evés címmel. Visszatértünk a C épületbe, megemlékezve az alig 3 hete történt eseményekre. Megnéztük a helyszínt, s rövid időn belül dr. Skribanek Anna és két diákja „elvarázsolták” a résztvevőket. Mi kell a pudinghoz? Jó hangulat, kísérletező kedv, eszközök, anyagok. Az első kettőt a résztvevők, a többit az egyetem biztosította. Kémcsövek, pipetták, mini dörzsmozsár, főzőpohár, főzőlap… Tej, keményítő, cukor, kakaó, aroma, málna és a vegyszerek. Ezekkel kapcsolatban végeztek színes kísérleteket. Különböző zsírtartalmú tejekkel hígítási sorozatot készítettek, cukorból szénkígyót, színes anyagokból-málna, szederlevél, rózsaszirom- sav-bázis reakciókat mutattak be. Sok mindent megtudtunk az antioxidánsokról és a blansírozás hasznáról is. Persze legizgalmasabb a tonicos-infralámpás kísérlet volt – a végén. Hanghatások nélkül.  Ráadás: a csokis puding elfogyasztása, málnával. Befejezésül átadták a második alkalommal hiányzók ajándékcsomagját.
Hazafelé megkérdezte az egyik diák: mikor jövünk legközelebb?
Jövőre biztos – a következő Kutatók éjszakáján! J
Szakos Ibolya, szaktanár
 
 
E-napló