Az Olad Városrészért Egyesület immár hetedik alkalommal rendezte meg az Oladi Őszköszöntő Fesztivált, melynek egyik legfontosabb eseménye minden évben a lecsófőző verseny. Idén kolléganőnk, Bicsákné Krivács Gabriella meghívására, mi is beneveztünk e kulináris megmérettetésbe. S ha már ott voltunk, ki is tettünk magunkért: legyőzve az elemeket -leginkább a locsogó esőt- kitartottunk, s megfőztük első, közös ételünket. Brigádunk összetartásból, együttműködésből, elköteleződésből jelest kapott, így immár esőcsendben, elfogyaszthattuk jól érdemelt jutalmunkat: a LECSÓT!
BővebbenTisztelt Szülők!
Szeptember 6-án szerdán 17 órakor tartjuk az 1-7. évfolyam szülői értekezletét, melyet minden évfolyam számára közös megbeszéléssel kezdünk az aulában.
Téma: információk az AMI tandíjjal kapcsolatban, valamint a bevezetésre kerülő Student Komfort Röpisuli szakosztály bemutatkozása.
17.15 perctől az osztálytermekben folytatódik a szülői értekezlet.
Megjelenésükre feltétlenül számítunk!
Kedves kis elsősök!
Életen át tartó tanulásra buzdítunk benneteket!
Biztosak vagyunk benne, hogy a tanító nénik segítségével könnyedén tanuljátok meg a betűket, játékosan fedezitek fel a számokat és megannyi örömteli percet fogtok átélni itt a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskolában. A két kezeteket egyszerre ketten fogják majd. Egyik oldalon a tanító nénik, másik oldalon a szüleitek. Kívánunk nektek az egész tanévhez sok kitartást, szorgalmat, türelmet, egészséget, és megannyi örömteli pillanatot!
Kedves Vácis közösség! Tisztelt Látogatók!
Régóta éreztük, hallottuk, tudtuk, hogy a valamikor korszerű honlapunk idővel elavult. Gyorsan változik világunk, peregnek a napok, órák, percek, s a gyors információáramlás egyre fontosabbá vált életünkben. Számítógép előtt, tableten és okos telefonokon éljük az életünket, ezért is vált szükségessé egy olyan honlap létrehozása, amelyik megfelel a modern kor kihívásainak. Weboldalunk ennek a célnak igyekszik megfelelni, hiszen megtapasztalhatják, hogy az előbb említett technikai eszközök mindegyikén használható. Természetesen az új oldal építése még nem fejeződött be, leginkább most kezdődött csak el, ezért néhány dolgot még nem tudtunk feltölteni, amiért még megértésüket kérjük!
Használják egészséggel! Jó böngészést!
Kedves Diákok és Szülők!
Ismét eljött az ősz, s vele együtt az iskolakezdés is. Pénteken már megkezdődik a ráhangolódás, így a fenti címre kattintva megtudhatjátok a legfontosabb információkat az iskolakezdéssel kapcsolatosan.
2017. szeptember 1-jén 8:00-kor tanévnyitó ünnepély, GYŰLEKEZŐ 7. 45- KOR ünnepi ruhában az osztálytermekben.
A gyerekek hozzanak magukkal tízórait, órarendet, tolltartót és egy füzetet!
KEOP-2014-4.10.0/N/14-2014-0377 kódszámú projekt keretében megvalósuló napelemes rendszer telepítésének kivitelezési munkái a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolában és a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben.
Bővebben