Kedves leendő elsősök, Szülők, Érdeklődők!
Február 9-én 16.30-kor tartjuk a 3. Kalóz Klub foglalkozásunkat, amelyre szeretettel hívunk minden régi és új Kiskalózt!
A fenti címmel rendezzük meg az alsó tagozatos osztályok német nyelvű műsorát
december 21.-én, csütörtökön, 14 órai kezdéssel, melyre sok szeretettel várunk minden Érdeklődőt!
Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tornaterme adott helyt a következő gyermektornának. 13 iskola 29 csapattal képviseltette magát. Mi ismét „kitettünk magunkért”; 7 csapattal,32 tanulóval versenyeztünk, s igazán sikeresen röpiztek a mieink!
Bővebben2017. november 29-én egészségnevelési napot tartottunk az alsó tagozatosoknak.
BővebbenIsmét utazunk Bécsbe!
2017. november 11.-én, 38 lelkes gyermek nyitott, ütött, feladott, sáncolt vagy éppen mentett, szóval röplabdázott Kaposváron. A felkészülésnek és a lelkesedésnek meg is lett az eredménye! Minden tanulónk arany éremmel tért haza, hiszen ez volt a jutalma a lelkes, motivált sportszerű játéknak.
BővebbenHagyományainkhoz híven idén is megtartottuk a családi délutánt advent jegyében.
Mint minden évben, most is több diák szülőjével együtt készítette el az adventi koszorút, kopogtatót és apró ajándékokat.